Nagy a baj Lipcsében: az egyik magyarral vitetik el a balhét?
Szerda este a Német Kupa nyolcaddöntőjében már nem Gulácsi Péter áll a gólvonalon.
Lipcsében nem szeretnének változásokat.
Nyitókép: Facebook/RB Leipzig
Ragaszkodnak vezetőedzőjükhöz az RB Leipzig labdarúgói. Miközben már Marco Rose lehetséges utódairól cikkeznek a lapok, a mély gödörbe került német együttes fontos győzelemmel jelezte, hogy képes a feltámadásra a jelenlegi trénerével. A német kupában a szintén első osztályú Eintraht Frankfurtot 3-0-lal ejtette ki a „magyaros” együttes. A szerda esti találkozó után Willi Orbán posztolt egy olyan képet, amin az egyik gól után az edzőjükhöz rohantak ünnepelni. A magyar válogatott védő nem véletlenül írta, hogy „Mindannyian együtt!” a bejegyzéséhez.
A lipcsei csapatkapitány végig játszotta a mérkőzést, amelyet 37 ezren tekintettek meg a helyszínen. Sesko első félidei góljához a meccs embere, Lois Openda kettőt tett hozzá a szünet után szűk negyedóra alatt. A kapuban – ahogy a Mandiner jelezte előre – nem Gulácsi Péter állt, hanem Maarten Vandevoordt. A nyáron igazolt 22 éves belga a második kupameccsen védett, illetve egyszer állt be a bajnokságban, amikor a magyar kisebb sérülést szenvedett. Kérdés, hogy a hétvégi Bundesliga mérkőzésre visszaáll-e a megszokott rend...
Ami az edző melletti kiállást illeti, a korábban ünnepelt Marco Rose irányításával
a Bajnokok Ligájából gyakorlatilag kiesett a Lipcse (ötből öt vereség), a Bundesligában pedig sorozatban négy nyeretlen meccsnél (3 vereség, egy döntetlen) tart, és visszaesett a negyedik helyre.
Esélyt kínál, hogy hétvégén az utolsó előtti pozícióban szerénykedő Kielhez utaznak a Bikák. A 48 éves szakember 2022 szeptemberében vette át az akkor még Szoboszlai Dominikot is a soraiban tudó csapatot, amellyel német kupát (DFB) és Szuperkupát is nyert. A mostani előtt legutóbb október végén nyert az együttese, azóta 6 meccsen ötször kikapott. A játékosai ugyanakkor kiállnak mellette, 2026 nyaráig hatályos szerződése van, a vezetőség szándékai még nem ismertek.
Mindenesetre a több fórumon megnevezett – a Manchester Unitedtől menesztett – Erik ten Hag beugrásra készen áll. Ehhez azért Orbánéknak is lesz egy-két szavuk...
Ezt is ajánljuk a témában
Szerda este a Német Kupa nyolcaddöntőjében már nem Gulácsi Péter áll a gólvonalon.